Lovas terápia sérült gyerekeknek (Healing Hands adománygyűjtés)
Újabb magyar vonatkozású Healing Hands projekt!
Ezúttal a csíkszeredai New Life Therapy Lovasterápiás Egyesület javára.
két nap maradt...
"Még két nap van hátra az adománygyűjtési időszakból és a célösszeg 61%-át sikerült eddig összegyűjtenünk, ezért kérünk szépen, amennyiben tehetitek, támogassátok adományaitokkal ezt a csodás projektet, amelynek révén megvalósulhat a sérült, értelmi- és testi fogyatékkal élő gyerekek álma, hogy ők is megmutathassák tehetségüket a lovas bajnokságokon. A program leírása és az adományoldal az alábbi linken érhető el:
Nagyon köszönünk minden eddigi nagylelkű támogatást részetekről is, és örömmel fogadjuk a további adományokat, hiszen bármekkora összeggel is támogatható ez a csodás projekt, 1-2 ezer forint is nagyon sokat számít, ugyanis minden beérkezett adományt a doTERRA megdupláz."
A New Life Therapy Egyesület sérült gyerekeknek tartott foglalkozásai a lovaglást és a terápiát ötvözik, amelyek segítenek a gyerekek fizikai és mentális jólétének javításában. Az Egyesület szakemberei, Costoiu Sándor pszichológus vezetésével kiemelt figyelmet fordítanak az egyéni szükségletekre, és a megszerzett tapasztalat segítségével támogatják a fejlődésüket. A gyerekek részvétele a különböző rendezvényeken a szülők jóvoltából biztosított, viszont az Egyesület számára a jelenlegi legnagyobb kihívás a terápiás lovak szállítása, mivel nem rendelkeznek ehhez szükséges szállítóeszközökkel. A mi célunk ezzel a programmal az anyagi keretek megteremtése a lovak szállításához szükséges eszközök beszerzéséhez. A New Life Therapy Sportegyesület minden rászoruló, sérült gyermeknek teljesen ingyen biztosítja a foglalkozásokat. Támogass adományaiddal, hogy még több helyre eljuthasson az Egyesület.Köszönöm mindenki nevében.
Barátsággal:
Szabolcs
email: szabolcs.komaromi at gmail.com
Kérdésed van? Hívj! 70 433 6080