Copaiba olaj beszerzése Brazíliából (videó)

Emily Wright - doterra alapító: Eddig még senki sem fedte fel igazán a copaiba előnyös hatásait. Habár a felhasználása történelmi jelentőségű, még csak most kezdjük el igazán megérteni a mögötte rejlő tudományt. És azt gondolom, hogy ennek az olajnak az értékes előnyei még teljesen felfedetlenek előttünk. Várnunk kellett január végéig, hogy a vízszint megemelkedjen és el tudjunk jutni a fákig. Szóval a begyűjtés fő szezonja január és június között van, amikor magas a vízállás. Tehát most felmegyünk és találkozhatunk a copaiba fákkal személyesen és hamarosan láthatjuk hogyan gyűjtik be a gyantát.

 
Brazília a copaiba fa őshazája
 
 
Az olajhoz az olajgyantából jutunk hozzá. A fát pedig úgy lékelik meg, ahogy egy juharfával tennénk. És ahogy a fát meglékelik, ez az olajgyanta kiszivárog a felszínre, ahol meglékelték. Utána ebből tudjuk kinyerni azt az olajat, ami aztán kitart egész évben.



Nagyjából másfél órája, hogy meglékelte ezt a fát és mindössze ennyi olajat tudott gyűjteni. Ez segít megérteni, hogy mennyi munkába telik ennek az olajnak a begyűjtése. A lepárlást követően pedig ez most körülbelül 50%-osnak mondható, a végére nagyjából a fele fog megmaradni. Ő pedig hat hónap múlva vissza fog térni ehhez a fához és egy újabb liter gyantát tud majd fakasztani belőle.


Nicole Stevens - kutatóorvos: A copaiba olajról elmondható, hogy úgy csapott le a tudományos közösségre mint egy húllócsillag. Mi sem értettük igazán, hogy miért olyan különleges, egészen addig, amíg be nem érkeztek a kutatási anyagok a béta-kariofillénről. Úgy lehet leginkább megérteni, hogy a phytocannabinoidok esetünkben a béta-kariofillén megjelenik és interakcióba lép a sejt felszínén található receptorral. Úgy gondolj rá, mint a házadon található ablakokra. Olyan dolgok érkeznek, amik kölcsönhatásba lépnek az ablakoddal és ez képes megváltoztatni a te cselekedeteidet bent a házon belül. Például ha esőcseppeket látsz az ablakodon, akkor mész és veszed az esernyődet és ruhát váltasz aznapra. Pontosan ez történik itt is. Vannak dolgok, amik interakcióba lépnek a sejt felszínével és változásokat generálnak a sejt belsejében való történésekre. Olyan, mint egy lavina, egy láncreakció. Ami csak akkor indul el, amikor ez a receptor aktiválódik és a sejt belsejében található más molekulák is izgatottak lesznek és változásnak indulnak és interakcióba lépnek újabb elemekkel.


Az történik tehát, hogy a sejtmagban található DNS működésbe lép, így egyes gének aktiválnak, bekapcsolódnak, mások lekapcsolódnak. Más jelzőmolekulák pedig számukban megnövekednek vagy számukban lecsökkennek.


Dr. David Hill: Olyan támogatással és erővel rendelkezünk, ami hatékonyan segíti az immunrendszerünket és a test immunműködését. Olyan támogatással és erővel rendelkezünk, ami a testünk endokrin rendszerének is a segítségére siet. Ha ezt a két képességet egyesíted, akkor a test kémiai profiljáról beszélünk, különösen az endokrin rendszeren keresztül. És gyakran amikor kellemetlenséget érzékelünk bármilyen módon is, képesek vagyunk megállítani ezeket a folyamatokat a testben. Még az ismételt feltűnésüket is meg tudjuk gátolni. Ezért nagyon sok embernek vannak figyelemre méltó eredményei rengeteg különböző módon olyan kellemetlenségekkel kapcsolatban, amiket érzékeltek. Amit mi a végtermékben keresünk, az pontosan az, amit a növényben is szeretnénk megtalálni. De ehhez persze szükség van időre és rengeteg tapasztalatra és megértésre azokkal a növényi alapanyagokkal kapcsolatban amikkel dolgozol. És akkor még ott van a kémiájának az egyedisége, akár domináns összetevőkről beszélünk, akár az olaj apróbb kémiai összetevőiről. Mindegyikük fontos szerepet játszik egy olaj értékének általános állományában és abban, hogy milyen előnyöket várhatunk el az adott olajtól.

Emily Wright: Egy dolog ami biztosan egyedi a copaiba olajunk esetén, hogy mi négy különböző copaiba fajjal dolgozunk egyszerre. Ettől egy olyan teljes kémiai spektrumot kapunk, ami más copaiba olajok esetében biztos lehetsz benne, hogy csak a töredékével rendelkeznek az összes összetevőnek. Ami elérhető a különböző fajok esetében, ahol mi mind a négy faját használjuk. Azért teszünk így, hogy egy egyedi szinergiát hozzunk létre a kémiájában. Tehát nem csak a tisztaságot keressük, hanem a terápiás potenciált is. Nem ártunk ezzel a fáknak, ez egy rendkívül fenntartható módja az esszenciális olaj begyűjtésének. És azt gondolom hogy ennek az olajnak szinte kiaknázatlan a lehetősége az Amazonas-on. Rengeteg fa van itt, ami több száz munkahelyet adhat és csak növekedni fog idővel, ahogy ezt a piacot megnyitjuk a világ számára.


Szeretjük látni a beszerzési folyamatot. Szeretjük látni, hogyan gyűjtik be és hogyan párolják. De mindebből a legfontosabb, hogy személyesen kapcsolódjunk azokkal az emberekkel, akik mindezt lehetővé teszik számunkra. Ők valódi emberek akiknek számít az élete, nekünk pedig fontos, hogy valóban megismerjük őket, hogy megérthessük mivel állnak szembe a családjaik. Hogy megismerhessük a szükségleteiket és hogy valódi egységet alkothassunk velük.

Ez a legszebb az egészben.
 

 

Copaiba olaj és más termékek is elérhetőek a webshop-ban. Kattints az "Így rendelj terméket" fülre a menüben, segítséghez írj emailt, vagy messenger üzenetet!



Barátsággal:

Szabolcs

email: szabolcs.komaromi at gmail.com

Törzsvásárlói fiókkal 25% kedvezmény!

https://www.mydoterra.com/olajkert

Kövesd az Olajkertet Facebook-on, vagy iratkozz fel a blog email értesítőjére az oldal tetején, ha érdekel hasonló tartalom! :)
 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kérj mintát, ha még nem ismered a doTERRA-t!

doTERRA nap 2024. április 20. (szombat)

doTERRA promóciók 2024. április

doTERRA tömjén - frankincense illóolaj

Illóolajok használatának 100 módja: belsőleg

doTERRA abode - frissítő keverék

Szibériai fenyő illóolaj kölni recept

Állatok és esszenciális olajok (kutya, cica)

Illóolaj előállítás: gőzdesztilláció

Illóolajok keverésének útmutatója